Paul de Man: Az irónia fogalma

Az irónia= a trópusok allegóriájának permanens parabázisa.
Első olvasásra azt hisszük, csak az irónia szót értjük belőle....vizsgáljuk meg jobban.....



Paul de Man előadásának célja az irónia fogalmának meghatározása, illetve az eddigi meghatározások felülvizsgálata, többek közt Northrop Frye, Booth, Fichte, s leginkább Schlegel által megfogalmazottak áttekintése.
Az első probléma a fogalmiság kérdése: ha az irónia fogalom, akkor meghatározható, definiálható, azonban eddig ezek a próbálkozások kudarcba fulladtak. Ehhez kapcsolódóan felmerül a kérdés, hogy trópus-e az irónia. Northrop Frye szerint igen, mert a trópus meghatározható az elmozdulás mozzanatával, s az irónia is egyfajta elmozdulás- a szó szerinti és az átvitt értelem között. Erőteljesebb, mint az összes többi trópus- a trópusok trópusa. A definíció így ugyanolyan nehézkesnek tűnik.
Wayne Booth nem a tropologikus mivolta felől közelíti meg a kérdést, hanem egyszerűbben: Hogyan állapítható meg egy szövegről, hogy ironikus-e? Vannak-e olyan textuális jegyek, melyek segítenek a kérdés eldöntésében? Booth két típusát különbözteti meg az iróniának: az egyik formája a stabil, meghatározott, a másik pedig a nem stabil. Az irónia formája a végtelenbe vezet. Az irónia kontrollálása maga a megértés. Így ismét egy definiálhatatlan fogalommá válik a kételyek által.
Az irónia folyamata a megértés által lenne megállítható, de rögtön felmerül a kérdés, hogy létezik-e megértés?
Ebben a részben Schlegelt, illetve az ő iróniafelfogását vizsgálja a szerző.
Schlegel egyetlen befejezett regénye: a Lucinda provokatív jellegének feltárása. A történet botrányos, s megszakad egy helyen, ahol is egy filozófiai diskurzus ékelődik be- széttördeli a szerkezetet. A fejezet címe: Egy reflexió, mely mindenképpen valamiféle távolságot feltételez.
- Az irónia hatástalanításának módjai:
1. Ha az iróniát egy művészi eszközzé redukáljuk- egy művészi effektus, szabad játék.
2. Az én, mit reflektív struktúra dialektikája. Az én képes önmagát figyelni, mintegy önreflexió lép működésbe, mely struktúrát az irónia hozza létre.
3. Az irónia a történelem dialektikájában.
Schlegel 37.Töredéke: Elengedhetetlen a megértéshez Fichte dialektikájának ismerete.
3 mozzanatot emel ki: önteremtés, önrombolás, önmeghatározás.
Fichténél az én logikai kategória, nyelvi posztulátum. S ha létezik a nyelvben én, akkor mindenképpen létezik a tagadása is, a nem-én.
A létezőkről szóló állítások-ítéleti aktusok, ami lehet szintetikus (különbséget feltételez a hasonlóságnál) vagy analitikus (hasonlóságot feltételez a különbözőségnél).- A létezők tulajdonságokat cserélnek az összehasonlítás során, ami nem más, mint a metafora, ill. a trópusok struktúrája. A trópusok ismeretelmélete. Az analitikus, szi9ntetikus ítéleten kívül van egy harmadik: a thetikus ítélet, mely reflektív ítélet, nincs benne összehasonlítás. A thetikus ítéletben megjelenik a végtelen fogalma. A transzcendentális én minden egyedi tapasztalat fölött áll, s mindig úton van- végtelenített játék. Az én sohasem képes eljutni önmaga megismeréséig.
Schlegel 42. Töredékben leírja az elkülönült ént, a filozófiában és a költészetben megnyilvánuló ént. A transzcendentális buffonéria él bennünk. A buffo a narratív illúzió megtörése, mindenféle megszakítás (mint pl.: a színházban az elidegenítés?) A retorikában használatos terminus technikus erre e jelenségre a parabázis(a diskurzus megszakítása) , vagy az anakolúton( a mondat szintaxisának a megtörése). Az irónia azonban nemcsak parabázis, hanem permanens parabázis- a narratíva bármely ponton megszakítható. Így: az irónia a trópusok allegóriájának permanens parabázisa. Melyben a trópusok allegóriája egy önálló rendszerszerűséggel rendelkezik, s amelyet az irónia megszakít és felbolygat.
Ehhez járul hozzá Schlegel autentikus nyelv elmélete, mely nyelv az őrültség nyelve, a tévedés nyelve és az ostobaság nyelve, mely megbízhatatlan, önkényes szemiotikai entitás.
Nincs narráció reflexió s dialektika nélkül-s az irónia pont ezt a narratív és dialektikus jelleget, azaz a trópusokat bontja meg.
Walter Benjamin is egyetért a parabázis romboló hatásával. Éppen a rombolás által hozunk létre valamit. Az irónia radikális tagadás: s azáltal, hogy lerombol, megnyilvánítja az abszolútumot.
Még mindig kérdéses a megértés problémája: a meg nem értésnek ott kell lenni a háttérben, hogy az építmény szilárd maradjon. A teljesség kiemelkedhet a káoszból a megértés által? De a káosz nem más, mint tévedés, őrültség, ostobaság.