Játék Számvitelen...

Szőke szirének szabadon szaladnak
szájtátva szürcsölik szívószállal
színes szavaikat...
lehetne léha céda
nyakában veres nyakékkel
de marad hű mindvégig
bájosan csillanó bilincsben
reszkető hitveséhez....

Busójárás

Lelkem kis zugában tavasz virradt minap
Örömöm határtalan , kéjsóvár vigasz
felébredt szunnyadó tövis-szúrta lelkem
kihúzta magából eleven én-em
Megjelent, szétnézett, s nem látta a tavaszt
csak a hófödte táj játszott halott madarat...
Repülne, de még nem tud, lefogja a fagyott talaj,
menne, menne, menne.....várj még egy percet,
hétvégén űzzük csak a telet....

Csevegés a csobogásban

Egy átlagos szerdai nap....esővel megspékelve...kicsit kizökken az idő, vagy az idő zökkent ki engem. Nm rohanok, csak szám lefele görbítve, andalogva sétálgatok....csak elérem a villamost. Nem sikerült...azért sem szaladok...majd jön másik...mert a másik mindig jön...
Felszállok, s mosolyt csal arcomra sok üres hely....hát leülök akkor...
Mögöttem két, vélhetően idősebb, sokkal idősebb, nénike párbeszéde lengi körül hallójáratom...
- Hát jó napot szomszédasszony!Hová-hová?
-Hú, hát az unokámhoz a kórházba be..
-Jaj Istenem, mi történt?
-Műtötték a csuklóját, de már hál'Istennek jól van.
-Eltörte?
-Nem, tudod..sportol...
-Mit sportol?
-Há..valami küzdősport, meg oktatja is..már régóta
-Ja...hol van, a klinikán?
-igen, eddig izgultunk érte, mert altatták, és hát....manapság...múltkor mondta az egyik ismerősöm, hogy őt túlaltatták..
-És meghalt?
-Nem, hát ő mesélte...visszahozták..nem bízom én má'az orvosokban.
-É meg szervezem az 50 éves osztálytalálkozót....pfff, nehéz összeszedni az embereket.képzeld, van olyan, akinek már 30 éves az unokája...
-Az enyém is 27...ez így van rendjén..
-de hogy elszállnak az évek...észre sem vesszük és megöregszünk...
-Mondom, ez így van rendjén.
-Milyen rossz időnk van ma!
Aradi vértanúk tere következik.....s én komótosan leszállok....kíváncsi lennék, hogyan folytatódott a beszélgetés....de már csak én szőhetem tovább....

Papírsárkány

Álmomban papírsárkány voltam,
csak szálltam, szálltam a borús egeken,
szárnyam remegett, de éltem én,
tüzet is okádtam...rá a nagyvilágra...
s ordítottam, hogy: nem elég?
Lassan nekem is olvad szárnyam,
s elér Ikarosz végzete,
inkább nem játszom a sorsom..
leszek, aminek lennem kell,
nem repülök tovább....

Boldog Lelkek Tánca, avagy hogyan maradtam ülve....

MÜLLER PÉTER, csupa nagybetűvel, Szegedre látogatott egy röpke előadás erejéig. Kedves barátnőmmel, akivel együtt éltük át a Magyar szak borzalmait és csodát, elmentünk hát, hogy fényt derítsünk a titkon tudni vélt nem igazi valóságra.
Megtelt a terem....csupa-csupa középkorú nővel, akiknek mélyebben gyökerező hitük van, mint nekünk, akik még fénykorunkat élve lázadóként pingálunk életünk palettájára...akadtak nők, akiken látszott a megcsömörlött, elidegenedett lét fájdalma....akadtak nők, akik csak önbizalomhiányuk miatt jöttek el és várták...vágyták a megoldást....amit más mondd el nekik.....s meglepő módon voltak férfiak, közülük néhányan az előadás előtt elhagyták a szeánszot. Azért mondom, hogy szeánsz, mert ilyen áhítat és agymosás csak ilyen helyeken van....Aztán elkezdődött...
Megjelent a Főnök, s belevágott szép lassan, megfontoltan, komótosan mondandójába...na igen, az időhúzás tökéletes eszköze. Tíz perc után testem menni akart, de még maradásra bírtam, s elkezdtem jegyzetelni. A téma: a képzelet gyógyító ereje....ugye-ugye nap, mint nap szembesülünk ezzel....csapból....
A képzelet szó etimológiájával ismét eltelt tíz perc...aminek gyakorlatilag nem volt értelme, mert nem vitte tovább a szálakat. Jött a humor, mellyel olyan közel lehet férkőzni a nők szívéhez...,,Arany Jánostól megijednénk, ha kijönne a színpadra, hiszen mindenki egy erős, férfias küllemű Toldi Miklósra számít, eközben Arany kis vézna és töpörödött emberke volt...." mindez a képzelet kapcsán...amit elképzelünk azok vagyunk....valójában Toldi egyenlő Arannyal.
Itt végleg megszűnt a varázs...Valóban ugyanaz a szerző és műve??????NEM!!!
Miért várnám Toldit, ha Arany Jánost várom.....miért kell nekem Toldi olvasásakor bevillannia Arany-nak??? S az előadás végén miért mondja akkor, amikor dicshimnuszt zeng a közönség, hogy áááá ez nem én vagyok...csak a könyvem.
Az interpretáció újat teremt...az már én vagyok....ott már nincs eredeti szerző...

A következő témakör az immagináció....mágia=mag.....születésünk előtt már elképzeljük, kik vagyunk, megvan az életutunk, áll a színpad...jöhetnek a színészek....ez a determináció....
A szabad akarat immár halott!!!Előre megvan a sors, nem hadakozhatunk...ezzel aztán végképp nem értettem egyet....akkor nincs hatás-ellenhatás, nincs ok-okozat.....akkor vagyunk...gyakorlatilag tök mindegy mit csinálunk, mert úgyis minden eleve el van rendelve....érdekes.....
,,Varázsképességem felszínre fog jönni"-Ő tudta hogy sikeres lesz, mert még születése előtt eldöntötte. Biztos sokan direkt azt akarják születésük előtt, hogy nyomorékok, betegek, elcseszett, kisiklott életűek legyenek....

A mai könyvek degradálása volt soron...mert arról szólnak, hogyan legyünk boldogok, sikeresek, hogyan csináljunk még több pénzt, de arról, hogyan éljük túl mindennapjaink, arról hallgatnak nagyon mélyen... Próbáltam rájönni, hogy mit is akar ezzel mondani, hogy az ő könyvei nem ilyenek? hm.
,,a hit tartja a pénzt hatalmon.boldog csak az tud lenni, aki erős. Gyenge az, aki fél. Erős, aki a halhatatlanságban bizonyos" biztos sokan vannak....és pont..más nem lehet boldog.
S letelt az egy óra....jöhettek a kérdések, melyek inkább csak bókok és ajándékelhalmozások voltak.......s végre eljött a vég....
Félre ne értse senki, szeretem Müller Péter könyveit, mert én interpretálom..én írom magamévá őket. De ahhoz nem kell szeretnem Müller Pétert.

Függőség

A minap azon gondolkodtam, van-e valamilyen függőségem.Nem is kellett sokáig gondolkodnom, rájöttem, ebből építettem fel az életem. Valójában ha elhagynánk függőségeink...lehet, hogy nem is léteznénk. Mit is jelent a Függőség? Megismerkedem valakivel, valamivel, egy tárggyal, egy eszmével, egy filozófiával, egy életvitellel....és pici, mindenre vevő, naiv agyam első gondolata a szerelem mámoros érzése.....hogy igen, ez jó nekem...s innentől kezdve nincs megállás....a szerelem önző, mindig éhes állatként veti rá magát a legfinomabb falatra....s aki megízlelte ezen falatokat...még többet és többet akar.....S már függő is vagy barátom! így éljük szépen életünk....függünk a családtól, a baráttól, a rendszertől......még hobbink is függőséghez vezet. És lassan elveszünk benne....már nincs spontaneitás, mert a függőségünk szüli a programokat....-a tv-ben csak megnézem a kedvenc sorozatom, csak kitakarítok még egyszer, hogy tutira minden a helyén legyen....annak a zokninak nem a szennyes tartóban a helye? ma még nem játszottam a számítógépen, le kell kopognom, amit mondtam....hol egy kiba....ott asztalsarok....-folytathatnánk a sort...de minek....
A függőségünk a saját rutinunk....s a rutin a spontaneitás gyilkosa....a spontaneitás az egyén sajátossága.....
Mivé válunk ha levetkezzük függőségünk???Mi marad belőlünk??

Kopogtatás nélkül (József Attila, Janet Brooks Gerloff)

Kopogtatás nélkül-ohne anzuklopfen címmel nyílt egy kiállítás József Attila születésének 100. évfordulója alkalmából a Szépművészeti Múzeumban. A kiállítás középpontjában Janet Brooks Gerloff amerikai festőművésznek a költő kifejező, expresszív versei által ihletett képei állnak. Janet Brooks Gerloff az 1990-es évek eleje óta foglalkozik irodalmi és zenei művek művészeti újraértelmezésével. Képi világát egzisztenciális helyzetek, emberi konfliktusok, hangulatok, érzések határozzák meg. 1990-ben megkapta a Rajnai Művészeti Díjat, tagja a Berlini Művészeti Szövetségnek és az Európai Tudományos és Művészeti Akadémiának. Talán azért is érdekesek a képei, mert őt nem befolyásolta a hazánkban oly erőteljesen jelen levő József Attila kultusz.
Felvetődik a kérdés, hogy mennyiben tekinthető intertextualitásnak a kép és költemény viszonya. Mennyiben hatnak egymásra, s mennyiben változtatják meg esetleg magáról a versről és a képről kialakított véleményünket a két alkotás együttes szemlélete. A kapcsolat egyértelmű, a festőnő a vers alapján készítette műveit. ’Találkozott József Attila verseivel, megismerte költészetének sajátos jellemzőit, s ezek hatással voltak rá. A vers és a kép címe megegyezik, nemcsak utal rá, olyan, mintha kiegészítené. A kép önmagában is érthető és értelmezhető, azonban a vers ismerete által nyeri el igazi valóját. De az is lehet, hogy valakinek éppen a kép által válik világossá maga a vers. Mennyiben befolyásolhatja a megértést az, hogy melyik művel kerül kapcsolatba először a befogadó, és melyikkel csak utána? Valószínűleg lennének különbségek. A vers megelevenedése a kép, egy pillanatba sűríti mindazt az érzelmi és értelmi tartalmat, amit a költemény hivatott kifejezni. Pillanatkép, mely azonban nem valami reális, hanem egy földöntúli dolgot örökít meg.
Mielőtt szemügyre vennénk a képet, érdemes elolvasni a verset úgy, hogy szabad utat engedünk fantáziánknak. Próbáltam egy képet magam elé képzelni, megfesteni a képzelet palettáján. A vers olvasása során kérdések fogalmazódtak meg bennem, többek között, hogy vajon szerelmes versnek tekinthető-e, s ha igen, mennyiben tér el a megszokottól, s ezt milyen módon lehetne megjeleníteni a festészet eszközeivel.
A szerelem az átlagember életében is magában hordja az eszményítést, s ezt a költészet magasabb szinten, fokozottabban teremti újjá. Cervantes óta már karikatúráját is ismerjük az idealizált Eszménynek, ám az élet és költészet ennek a józan és józanító szemléletnek ellenére újból és újból megteremtette a Dulcineák utódainak ábrándképeit. A feszültség, a kettősség, a bizonytalanság szétfeszíti a verset, s egyben lüktetést kölcsönöz neki. József Attila költészetére általában jellemző, hogy nem beszél közvetlenül érzelmeiről, lelkiállapotáról, a kifejezés a valóság megragadásának sajátos formájában történik. Illyés, Fejtő, Pákozdy objektív szemléletnek nevezte József Attila versalakító szándékának egyik fontos sajátosságát.
,,Valami objektív líra, amelyben a tárgyak és jelenségek árulják csak el a költő szíve dobogását, s ahol a költő, ha első személyben szól is, maga is beáll a dolgok világába’’-írta róla Illyés Gyula.
A költemény csupa megszólítás, ellenben nincs jelen a megszólított, nincs megnevezve sem. Nem vár választ a versben megszólaló, mintha csupán fel akarná tárni önmagát, szükségét érezné, hogy meghallgassák, s a viszonzást nem a szavak terén várná, hanem az érzelmekben.
Ha becsukjuk a szemünket, biztos, hogy nem meleg, élénk, harsány színeket és idilli képet látunk magunk előtt. Pedig a ,,szerelem’’ asszociációként a piros színt hívja elő. Ezen előzmények után vessünk pillantást a képre.
A képen a barna színek dominálnak, s egy alak tűnik fel: a sötét háttér előtt mintha egy fehér árny állna a küszöbön. Ez a fehér árny lehet egy alak, mely körvonalai elmosódtak, de lehet, hogy csak a képzelet játéka, a Remény körvonalai. A sötét és a világos kontrasztja egyfajta távolságot, elérhetetlenséget is sugall.
Felmerülhet a kérdés, hogy lehet-e az árnyalak maga a költő. Én úgy gondolom, hogy mindenféleképpen egy másik személyről van szó, egyrészt a megszólítások miatt (E/2), másrészt a tartalom miatt. Maga a vers is a kínzó magányt, illetve a szeretethiányt igyekszik megragadni, s ezzel együtt a cím is egy hiányt jelöl: a kopogtatás hiányát. Már az első sor feszültséget kelt:
,,Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám, ’’
Ezzel az erőteljes indítással rögtön feltételeket szab.
Olyan ember szab feltételeket, aki csalódott már, átélte a fájdalmat, amilyen fájdalmat többet nem tudna elviselni. Mintha tudatni akarná az emberekkel és az egész világgal, hogy milyen egyedül van, társra vár, szüksége van valakire, aki a feltételeket elfogadja és betartja. A ,,bejöhetsz hozzám’’ is kettős értelemmel bír. Egyrészt az ajtón való bejövetelt is jelentheti, másrészt, mélyebben: az ember lényébe, életébe való beférkőzést.
Most akkor konkrét személy, vagy átvitt értelemben a lélek egyesülésére vár a költő? A kép tökéletesen visszaadja ezt a bizonytalanságot, mind a két lehetőség fennállhat, hiszen a képen sem egyértelmű, hogy egyáltalán ember-e az az alak, vagy vízió. Jól meg kell gondolni, kinek tárja, illetve tárhatja fel önmagát az ember, ki az, akivel megoszthatja mindenét.
Lélektani szempontból tökéletesen újszerű az a gondolat, amelyet mindnyájan átérzünk: akit egyszer beengedtünk az életünkbe, attól többé nem várhatjuk, hogy udvarias idegenként viselkedjen.
Ha megadtuk azt a lehetőséget, hogy bennünk lakjon, bennünk éljen, többé nem kérhetjük meg arra, hogy kopogtasson.
A képen levő árnyalak ezt a fajta kettősséget is igazolja.
A következő sor:
,,de gondold jól meg,’’
A feltétel után felszólítás következik. A tét egy ember élete, nem holmi játék. A döntésnek súlya van. Maga a felszólítás ténye zavart lelkiállapotra utal, aki csak a bizonyosságot hajlandó elfogadni. A tökéletességre vágyik, nincs megalkuvás. A képen a fehér alak jelképezheti a magasabb szférában levő, tökéletes személyt. A képen központi szerepe van, mintegy vonzza a tekintetet, s így felhívja a figyelmet a fontosságára és nagyszerűségére.
A következő sorokban a meggyőzés eszközeivel él, így szándékozik ottmaradásra bírni az áhított lényt.
,,A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.’’
Ezek a sorok számomra az Óda utolsó sorait idézik:
,,Csobog a langyos víz, fürödj meg!
Ime a kendő, törülközz meg!
Sül a hús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.’’
Az Óda a szerelem, a szeretetvágy és a testi-lelki szerelem patetikus és bensőséges lényegének legnagyobb erejű kinyilatkoztatásai közé tartozik.
Az egyszerűség magában hordozza a nagyságot, és a szerelem igazi lényegét. Nem sok, amit nyújtani tud a kedvesének, de az a költő számára minden. A hétköznapi dolgokban rejlik a valódi boldogság, s ezekben érhető a legnehezebben tetten, mivel az ember csak úgy átsiklik a mindennapi apróságok felett. A nyelvezetében is az egyszerűség dominál: semmi költői bravúr. Ily módon megteremthető az idill. A különbség az, hogy az Ódában mintha egy konkrét kedveshez szólna, aki mellette van igazi valójában, míg a Kopogtatás nélkül című művében nem érzékelhető a jelenlét, a bizonytalanság nyomja rá bélyegét.
Ha a színeket néznénk, illetve képzelnénk el, biztos, hogy nagy különbségek mutatkoznának. Talán kontrasztot alkotnának, az egyik a beteljesült szerelem, míg a másik a beteljesületlen megtestesítője.
A Kopogtatás nélkül című versben talán jobban érzékelhető a szegénység megléte: ,,ruhánkat nyugodtan foltozhatod’’, ,, szalmazsákomra fektetlek’’, ,, ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul’’. A képen pusztán a színek érzékeltetik a nyomort.
A barna és különböző árnyalatai, a színek teljes hiánya az anyagi jólét hiányának kifejezőeszközei. Ilyen körülmények várnak arra, aki úgy dönt, hogy belép az ajtón. Az egyik legszebb költői kép a versben talán a következő sor: ,,porral sóhajt a zizegő szalma’’. A megszemélyesítés, a sóhajtozás magában hordozza a mérhetetlen bánatot, ennek ellenére a zizegő szalma hanghatása mégis valami megnyugvást, szépséget rejt magában.
,, Nagy csönd a csönd, néked is szólok,”-ez a csönd lehet a magány és a reménytelenség csöndje. Az a fajta csönd, mely felemészt.
A kopogtatás hiánya is a csönddel egyenlő, s ezzel magány kozmikus méretűvé válik, ezt a csendet nem töri meg más, csak saját maga. A kép pillanatnyisága is a csöndet hordozza magában, nincs zörej, mozgás, csak a gondolat nem szűnik meg.
Ezek után ismét a lehetőségeket sorolja:
,,ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethetsz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papírt kapsz tányérul,
amikor akad más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké
éhes vagyok.’’
A vágy nem a testiségre korlátozódik, éppen ellenkezőleg, a társra vágyás fejeződik ki. Olyan lény közelségére szomjazik, akivel megoszthatja az életét, a nehézségeket, melyek minden nap újra előjönnek, a legkisebb dolgoktól kezdve a legnagyobbakig. Az ,,örökké’’ szó kitágítja a teret és az időt.
Egyfajta végtelenséget kölcsönöz a versnek, a remény és a várakozás soha meg nem szűnő mivoltát. Valamint a vágyét, mely soha nem nyugszik meg, mint az éhség, telhetetlen, és meg nem szűnő. Lét-nemlét, vég-és végtelenség éppolyan kontrasztot alkotnak a versben, mint a képen a színek. Nem létezik megalkuvás, átmenet a végletesség hatja át a művet. S mindezt a legegyszerűbb képi eszközökkel fejezik ki az alkotók.
József Attila életrajzából is tudhatjuk, hogy görcsösen vágyott egy társra, az életben maradása függött tőle. A szeretethiányt sokan a mamával való kapcsolat hiányával magyarázzák. Vágyott arra, hogy valakinek szüksége legyen rá.
Az utolsó versszak visszakanyarodik az elsőhöz:
,,Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.’’
Ez az idézet áll a kép mellett németül és magyarul. Az első és az utolsó versszak mintegy keretet ad a versnek, három sorból áll mind a kettő, s csak az utolsó sorok nem egyeznek meg. A versben nincsenek rímek, ezzel is a tartalom fontosságára helyeződik a hangsúly. Az utolsó sor mintha egyszerre kifejezne mindent, a magánytól való félelmet, a hiányt, a szeretnélküliség kegyetlenségét. Ha jobban megnézzük a képet, mintha még egy alak felsejlene a képen, de a tisztán látható fehér árnnyal ellentétben, ez az alak talán csak sötét árnyék, vagy talán ő lehet maga a költő.
A körvonalai sokkal erőteljesebbek, igazából valóságosabb, mint a fehér árny, mégis kétségeket kelt a jelenléte. A kérdésre nem kaphatunk választ. Bizonytalanság és bizonyosság kettőssége éppúgy megjelenik a versben, mint a képen. A bizonytalanság, amely egyrészt a másik emberből fakad, másrészt önnön lényének bizonytalanságából. Hatalmas a szakadék a két alak között: így még magasztosabbnak tűnik a fehér árny, még jobban kiemeli szerepét. Azt hiszem, nem túlzás, ha azt mondjuk, hogy a megváltó szerepével ruházza fel. Egy Eszmény, egy elképzelt idea, akibe kapaszkodik a versben megszólaló, és akitől feloldozást vár.
A képről is elmondhatjuk, hogy a maga egyszerűségével a mélységet hivatott kifejezni. Ebben áll a nagyszerűsége: megfogni a lényeget, az érzelmek gazdagságát, anélkül, hogy túlzásokba esne.


József Attila: Kopogtatás nélkül

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz
hozzám,
de gondold jól meg,
szalmazsákomra fektetlek, porral sóhajt a zizegő
szalma.
A kancsóba friss vizet hozok be néked,
cipődet, mielőtt elmégy, letörlöm,
itt nem zavar bennünket senki,
görnyedvén ruhánkat nyugodtan foltozhatod.

Nagy csönd a csönd, néked is szólok,
ha fáradt vagy, egyetlen székemre leültetlek,
melegben levethesz nyakkendőt, gallért,
ha éhes vagy, tiszta papirt kapsz tányérul, amikor akad
más is,
hanem akkor hagyj nékem is, én is örökké éhes
vagyok.

Ha megszeretlek, kopogtatás nélkül bejöhetsz
hozzám,
de gondold jól meg,
bántana, ha azután sokáig elkerülnél.

1926. április