Én-Gyilkosság-ról szakadt világ

Ledobom a világ zaját,
Megölöm a bánatot
Mely búskomorságra ítéli az emberiség
Esendő gyermekeit.
Érthetetlenül éljük mindennapjaink
Nem leljük nyugodalmunk
Csak keresünk, megyünk, keresünk….
Zakatoló igásállatként vonaton nyomorgunk
Célunk egyre távolabb, s mi egyre önzőbbek leszünk….
Már a Szótár üres: a Szeretetet is megöltük..
Van –e kiút? Lesz-e vége?
Van-e nyomorunkon felülkerekedő Én-em?
Vagyok-e még,….mint ….Ember?

Házasság

Házasságban élni Szent dolog-mondják a nagyok.
Mert determinálva vagyunk,
Nő és férfi szétválaszthatatlan kapocs.
S jött a posztmodern ember
Magával hozva egyre több ’Vetkőzzünk ki magunkból!s mosoly!’-t
Nincs már erkölcs, nincs már ’MI’
Az ’ÉN’ is megszűnik létezni….
Az ok-okozat egymást már fel sem ismeri….
Van a férfi, aki a nő
S nőből nő a férfiú..
Megbomlott identitás játssza el
A házasság eszményített színházi trükkjeit.
Hű az, aki hűtlen lesz
S a hűtlenből sztárt farag
Fogcsikorgatva semmizik ki egymást…
S persze minden az utódra marad….
A gyermekből felnőtt lesz….
S irány a Színpad!

Hamletem

Kusza gondolataim tárháza ragyog
Szememből madár gyanánt röppen az álom
Jövőm hiteget, múltam fenyeget,
A jelenben nincs maradásom.
Minden napon világot teremtek,
De nincs hit, mely kormányozni tudná,
Gondolataim szétrobbantják az áhított idillt,
S a gép mókuskerékként forog tovább…..